Volt egyszer egy király, akit a népei erősen szerettek, de sokat is búsultak miatta, mert nem akart megházasodni. Mi lesz az országunkból – évelődtek a népek -, ha egyszer meghal a királyunk, s nem marad örököse! Hiszen a király szeretett volna megházasodni, be is járt országot-világot, de sehol sem talált kedvére való feleséget. Nem tudta már, hogy mit csináljon. Egyszer eszébe jut, hogy van az ő vadas erdejében egy soktudó öreg vadászember, attól majd tanácsot kér. Elment az erdőbe, megkereste az öreg vadászt, tanácsot kért tőle. Az öreg vadász egy rozmarintszálat adott neki, s azt mondta, hogy amely leány előtt ez a rozmarintszál meghajol, azt vegye el feleségül.
„Egy egészen újszerű tanácsadót tart kezében az olvasó. Elsősorban szülőknek szól, ám mindazoknak támaszt nyújt, akiknek gyermekek gondozásával, nevelésével, gyógyításával van dolga. Mennyiben új? Miért fordították le már 20 nyelvre? A hagyományos tanácsokon kívül – azokon túlmutató – széles látókörű, alternatív lehetőségek egész sorát tartalmazza, egészen tizenéves korig. Három részre tagolódva kimerítően tárgyalja a hétköznapi betegségeket, a gyermeki fejlődés elősegítésének lehetőségeit és a nevelés egészségmegőrző hatását. Az egészséges és a beteg napok teendőinek gyakorlati leírásán túlmenően olyan árnyalt elméleti összképet nyújt, melynek segítségével megérthetjük, hogy hogyan illeszkednek össze nagy egységgé a gyermek fejlődésének apró mozzanatai. Segítségével megérezhetjük tetteink jelentőségét, mellyel gyermekeink útját igazgatjuk mai nehéz világunkban. A könyv célja, hogy a szülők önálló ítéletalkotását és biztonságérzetét növelve elősegítse gyermekeik bizalommal és melegséggel átszőtt, egyéni és szabad fejlődését.”
„A gyerek nem akar enni, ágyba menni, állandóan nyúz minket, hogy televíziózhasson, szemtelen, durcás, hisztis. Már mindent kipróbáltunk. Türelem, engedékenység, szigor, pofon – semmi nem segít.
Végig gondoltuk-e, hogy a gyermek nem szavakból, nevelő célzatú példabeszédekből, hanem utánzásból tanul. Tudjuk-e valóban, hogy milyen hatással vagyunk rájuk szavainkkal?
Korunk gyermekei velünk együtt új jelenségekkel, nehézségekkel szembesülnek. Ezek nap, mint nap olyan feladatok elé állítják a gyermekeket és a felnőttet, a szülőt és a nevelőket, melyek elegendő tapasztalat híján gondokká nőhetnek. A könyvben számtalan jellegzetes példát találhatunk, amelyekkel a születő gondokat már csírájukban jóra fordíthatjuk. Részletesen tárgyalja az európai nevelés gyengéjét: a túlzott engedékenységet és a túlzott szigort, melyet legtöbbször észre sem veszünk magunkon. Csak kevesen nevelik gyermekeiket valóban fejlődésüknek megfelelően, hisz legtöbbször csak saját nevelési elképzeléseiket akarják megvalósítani.
Egy lelkes anya és egy pedagógus negyven év alatt sok-sok anya-csoport találkozón érlelte a 24 kiadást megért tapasztalatgyűjteményt klasszikus művé. A könyv a sok nevelési szemlélet, elmélet tanácsadó útvesztőjében a gyakorlathoz legjobban elvezető úton igazítja el az olvasót. Így válik az élte egyik legnemesebb feladatának, a gyermeki kiteljesedés támogatásának segítőtársává.”
„Az alapérzékek titkait és a bennük rejlő lehetőségeket tárja fel a szerző gyakorlati útmutatással azoknak, akik a nevelést művészetnek gondolják.”
„…A gyermekek helyzete kihívás szánunkra, hogy komolyan vegyük „az új spiritualitást”, mely ott kezdődik, ahol a gyermek tiszteletéből kibontakozik egy új emberiség. Ne kívánjuk narcisztikus rögeszmeként azt, hogy a gyermek tiszteljen bennünket, hanem keltsük életre magunkban a tiszteletet iránta – és az általa megnyilvánuló angyalok világa iránt.”
„Megtanultam észre venni, hogy az úgynevezett rendellenességek mögött különleges adottságok rejlenek, melyeket manapság félreértenek, és melyeket meg kell mentenünk.”
A felállás és a járás elsajátítása. Hogyan tanuljuk meg anyanyelvünket? A gondolkodás felébredése
„Megtanulunk járni, beszélni és gondolkodni kezdünk. A fejlődés e három döntő lépésével bontakozik ki bennünk zsenge gyermekkorunkban az emberi szellem. Ez az előfeltétele, hogy megismerő és önmagunknak kérdéseket feltevő lények lehessünk. Az antropozófia emberszemlélete új megközelítést tesz lehetővé, hogy megérthessük életünk e három, életrajzunkban mély nyomot hagyó szakaszát. Lényeges távlatok nyílnak meg tőle a pedagógia előtt.”
A pedagógiai gondolkodás megváltoztatásáért
„Miközben szülők és nevelők lázasan keresik a választ a nap mint nap felbukkanó nevelési problémákra (ezek nem csak speciális iskolában vagy hátrányos helyzetű családokban fordulnak elő), a világban egyfajta nevelői magatehetetlenség árad szét. Ezt igyekszik ellensúlyozni ez a könyv, amelynek a szerzője a Janusz Korczak Intézet alapítója, és gyakorló gyógypedagógus. Henning Köhler (1951) jártas az alternatív pedagógiákban, és a szokásos nevelési, gondolkodási sémákat megkérdőjelezve körüljár egy mélyenszántó és eredményekkel kecsegtető nevelői és szülői magatartást.”
„Mi, emberek a lelkünk mélyén képek, tervek vagyunk magunk számára…”
Ebből a szívben élő képből közelít Köhler a gyermekkor és az élet rejtélyéhez, s „…miközben a szívben élő kép rejtélye után nyomoz, inkább a jövő nyomai után való kutatást tartja fontosnak a gyerek és fejlődése szempontjából, annak felderítését, hogy mi akarhat megvalósulni?”
Rudolf Steiner pedagógiája – képek és tudósítások a nemzetközi Waldorf-iskolai mozgalomról
A szerző, Frans Calgren (1925-2014) svéd antropozófus, tanár és író. Sok éven át tanított a ‘Kristofferskolan’ Waldorf Iskolában Stockholmban és a Rudolf Steiner Szemináriumban Järnában. Több könyvet is írt a Waldorf-pedagógiáról.
„Nem az a feladatunk, hogy a felnövekvő generációnak meggyőződéseket közvetítsünk. Hozzá kell segítenünk, hogy a saját ítélőerejét, a saját felfogóképességét használja. Tanuljon meg a saját szemével nézni a világban.
…A mi vélekedéseink és meggyőződéseink csak a mi számunkra érvényesek. Az ifjúság elé tárjuk őket, hogy azt mondjuk: ‘Így látjuk mi a világot. Nézzétek most már meg ti is, milyennek mutatja magát nektek.’ Képességeket ébrsszünk fel, és ne meggyőződéseket közvetítsünk.”
A könyv két előadás szövegét tartalmazza.
Az első a gyermeknevelésről szóló alapvető Steiner-tanulmány – ez az alapja minden későbbi pedagógiai munkájának, végső soron a Waldorf-pedagógiának. Különleges annyiban, hogy az eredetileg élőszóban előadott és gyorsírással lejegyzett szöveget az előadó nézte át és írta át, ami más előadások esetében nem volt szokása.
A második előadásban a gyermek játék-tevékenységéről esik szó, egészen az iskolai évekig. A tér-érzékelés témája fontos szerepet kap ebben.
„No de hol talál a gyerek lehetőleg sok alkalmat arra, hogy megtapasztalja az önfegyelem hasznát? Kimondottan milyen tapasztalati terek alkalmasak erre? Biztosan sejtik már, hogy az ilyen lehetőségeket nem a gyerekszobában kell keresni, és nem is feltétlenül az óvodában vagy az iskolában. Inkább kint a természetben.
Tehát ott, ahol az ember semmit sem kap meg csak úgy, és semmit nem tud előállítani, csak ha türelmesen kivárja a végét. Ahol ki kell várnia, hogy a madarak rászálljanak az etetőre, hogy kijöjjön az egér a lyukból, vagy a béka felfújja a hasát a tó partján és brekegni kezdjen.”
„Mit kínál a természet a gyerekek számára? Mi vonzza a kicsiket a kihalófélben lévő kinti világba?
A gazdagság. Ezt nem lehet másképp kifejezni. A gazdagság, amit a természet a gyermeki fejlődés számára kínál. A természetben csak úgy hemzsegnek az ingerek, amelyek éppen úgy illenek a felnövekvés kihívásaihoz, ahogy a kulcs a zárba.”
„A természet úgy kell a gyerekeknek, mint egy falat kenyér. Ez a velük született fejlődési terük. Itt találják meg a fejlődésükhöz nélkülözhetetlen forrásokat: a szabadságot, a közvetlenséget, az ellenálló képességet és a kötődést. Ezekből az élményeikből és tapasztalataikból épül az a fundamentum, amelyen a későbbi életük nyugszik.
Ebben a könyvben arról fogunk írni, milyen úton-módon jutnak hozzá ezekhez a forrásokhoz – itt és most, minden világok legmodernebbikében.”
„Világszerte otthonok ezreiben sokkal inkább a gyerekek, s nem a szülők szabják meg a családi életet és csinálnak belőle rettentő zűrzavart. Zaklatottan, könnyektől terhesen telnek a reggelek, a leckeírás fölér egy rémálommal, minden étkezés merő fejfájás, és ami a lefekvést illeti jobb nem is gondolni rá. A szobafogság módszere, amelyhez az elmúlt két évtizedben sűrűn folyamodnak a szülők, többnyire nem hoz eredményt. Dr. Beth Grosshans gyermekpszichológus arra a következtetésre jut, hogy a gyerekek oly gyakran mutatott zavaró magatartásformái a rakoncátlanságtól a szorongásig legtöbbször azért alakulnak ki, mert a szülők hatalmat ruháznak át a gyerekre. A Büntetésen innen szobafogságon túl fejezeteiben a pszichológus megmutatja, miként esünk mi, szülők, működésképtelen viselkedési minták fogságába, majd kezünkbe adja azokat az eszközöket, amelyek segítségével nemcsak kilábalhatunk, hanem gyermekeinket is rávezethetjük a rendezettebb, tiszteletteljes, együttműködő magatartás szeretetére. Dr. Grosshans először azzal a négy szülői stílussal ismerteti meg olvasóit, amelyek leggyakrabban borítják föl a családi erőegyensúlyt. Azután bemutatja a létrát ezt az öt lépésből álló, könnyen követhető programot, amelyet otthon és nyilvános helyen egyaránt jól használhatunk. Dr. Grosshans mindennapi helyzetekben alkalmazható, konkrét utasításokkal és szövegkönyvekkel szolgál, megmutatja, hogyan vessük be a létrát, ha gyermekünk viselkedése aggodalomra ad okot, hogyan orvosoljunk dührohamokat, szorongásos félelmeket, evés miatti csatározást, alvásproblémákat és a szobatisztaságra szoktatás nehézségeit. Útmutatása mellett hamarosan béke és összhang veszi át azoknak a konfliktusoknak a helyét, amelyeket még a szobafogságon innen szereztünk.”
„Mindig el akarják venni a külső szabadságunkat…, ami viszont mindig megmaradhat, ha kimunkáltuk magunkban, az a belső szabadság. Már a magzati korban kezdődik ennek megalapozása az örömteli biztonság megalapozásával – ami ilyenkor még az anya örömteli biztonságérzetét jelenti. És azután tudok-e a gyerekemnek továbbra is örülni, vagy szorongok, és ez a szorongás őt is görcsbe rántja? Netán tanításoknak esem áldozatul, és elhatározom, hogy ezt a kis lényt erre vagy arra fogom „terelni”? Tudok-e őszinte maradni? Akkor is, ha baj van?…”
A könyv segít megtalálni és megőrizni a belső szabadságot a mindennapi élet kihívásai közepette.
„Megismerlek és elfogadlak.
Olyannak, amilyen vagy.
A te teljes világodat.
Aki jól szeret, az megismer és elfogad
– saját világát kitágítja a másik felé.
Befogadja őt.”
„Ha az embernek olyan szerencséje van, hogy valakit is érdekelni kezd, amit itt vagy ott mondott, leírt, és úgynevezett ‘előadásokra’ hívják, akkor azt kell átélnie, hogy ezeknek az együttléteknek, legalábbis az ő számára, a hasonlíthatatlanul jobb, felpezsdítőbb, szórakoztatóbb része az, amikor a megjelentek elmondják kérdéseiket, aggályaikat, ellenvetéseiket, egyszóval megnyilatkoznak. Nagyszerű érzés hallani, amikor a négy-ötszáz fős (esetleg nagyobb) hallgatóságból egy kedves nő vagy férfi feláll, és bevilágító erővel mondja el személyes tapasztalatait, személyes példáját, ami megeleveníti az egész együttlétet.
Ebben a könyvben a találkozásoknak ezt a részét, illetve a kérdésekre adott válaszokat találja meg az Olvasó. Nem kérdés-felelet formájában, hanem a kérdéseket, az elmondott eseteket is beledolgozva az egyes témákról szóló részecskékbe. (Így hát szerzőtársak vagyunk – hat-nyolc év néhány száz megszólalójával.)
Míg az előző kötetben, az Érzelmi biztonságban az előadások válogatása jelent meg, itt ezeké a közös beszélgetéseké.
És, igen, ezek a beszélgetések mindig abba az irányba mutattak, hogy miképp is kellene, hogyan is lehetne ezt az együttélést – a gyerekkel és tágabban: egymással – jól csinálni, hogyan is lehetne jól szeretni. Akármerre ágaznak is el az egyes témák, a mélyükben mindig ez a kérdés lapul. Ott húzódik meg, és sokszor felfűti a beszélgetést.
Kicsit szorongok. Vajon ebből a felfűtöttségből sikerül-e itt, a következő lapokon valamit is visszaadni?”
Válogatás Vekerdy Tamás legjobb előadásaiból
„Vajon mire van szükség ahhoz, hogy a gyerekeink érvényesüljenek, beváljanak az életben? Valóban annyi mindenre és olyan eszeveszett tempóban, mint azt a világ sugallja? Vekerdy Tamás szerint a válasz: nem. Nem az lesz sikeres felnőtt korában, aki már gyerekkorában felnőtt módon hajtott és teljesített, hanem az, aki teljes értékű kisgyerekként teljesíthetett.”
„Csak a sokat és jól játszó kisgyerek tud majd jól és elmélyülten gondolkozni.”
A neves pszichológus könyve a kezdetektől az iskoláskor küszöbéig kíséri el a gyereket – és vele együtt a szülőt – azon az érdekes, izgalmas, olykor fárasztó, mégis nagyon szép felfedezőúton, amelynek során a kicsiből nagy lesz. Segít felismerni a buktatókat, és megmutatja, hogyan tehetjük ezt az időszakot olyanná, hogy a gyermekünk érzelmileg és értelmileg minél kiegyensúlyozottabban fejlődhessen. Tanácsai hozzásegítenek ahhoz, hogy a kisgyerekkor ne csak a gyermeket, de a szülőt is életre szóló élményekkel gazdagítsa.
Segít felismerni a gyermeknevelés buktatóit és támogatja a szülőket a gyerek érzelmi és szellemi fejlődésében.
Mire van szüksége a gyerekemnek, hogy boldoguljon? Milyen óvodát, iskolát válasszak neki, és miért? És ha nincs választék? Milyen különórákra küldjem, ha tehetem, és mikortól? Mikor és mivel teszek jót neki, vele (mikor „építem a jövőjét”)? Ha hajszolom, vagy ha kímélem? Miből tudom meg, hogy jól választottam-e? Mi jellemzi a jó óvodát, iskolát? Otthon mit kell még hozzátennem ahhoz, amit az óvoda vagy az iskola követel tőle? Az ismert és kedvelt pszichológus ebben a könyvében gyermeknevelésről, óvoda- és iskolaválasztásról ír a maga jellegzetes, szellemes stílusában.
A könyvet Vekerdy Tamás 2016-ig adott interjúi és a témába vágó cikkei egészítik ki, melyek a gyerekeket, óvodákat és iskolákat érintő új kihívásokra reflektálnak. Hiszen az utóbbi években nem csupán az intézmények változtak meg, de maga a világ is. A legfontosabb alapelv azonban nem változott: továbbra is az a legfontosabb, hogy ismerjük meg a gyermeket a maga megismételhetetlen egyediségében, és segítsük kibontakoztatni adottságait, képességeit. Segítsük abban, hogy azzá váljék, aki lenni akar. Ehhez nyújt hasznos kapaszkodókat ez a könyv.
„A gyermek a régiek szerint hét évig Isten tenyerén él, amikor „csak” a szabad játék, az önfeledt gyermekkor a dolga – ne hagyjuk, hogy ezek az esztendők feladattá váljanak!”
Dr. Kádár Annamária
„Hogy élhetünk gyerekeinkkel úgy, …hogy ne legyen körülöttük túl sok tárgy, látszólagos választási lehetőség, nem informáló (mert tagolatlanul ömlő) információ és ne legyen túl nagy a megkövetelt „sebesség”?”
Dr. Vekerdy Tamás
A gyereknevelésben ugyanúgy vannak korszakok és divatok, mint a kultúra minden más területén. Volt idő, amikor a szülők túlzásba vitték a fegyelmezést, és a merev hozzáállással kikényszerített engedelmesség sok nemkívánatos következményhez vezetett. Ezzel szemben ma sok szülő még a fegyelmezés gondolatát is elutasítja, mert attól félnek, hogy ezzel eltaposnák gyerekük akaratát, és nem adnának teret egyénisége kibontakozásához. Nem akarják kitenni őt sok rossz élménynek, amit nekik maguknak kellett hajdan átélniük, és persze nem tehetetlen talpnyalóvá, hanem erős akaratú felnőtté szeretnék nevelni, akitől távol áll a kritikátlan tekintélytisztelet. Mások attól tartanak, hogy a fegyelmezés elidegenítené tőlük a gyereküket.
Ám ha egy gyereknek nagyobb szabadságot adunk, mint amivel bánni képes, akkor könnyen olyan helyzetekbe kerül, amelyekben nem boldogul. Mivel nem érzi magát biztonságban, szorongó, frusztrált és zavarodott lesz, folyamatosan ellenszegül, és kihívó viselkedéssel igyekszik a szülőből válaszreakciót kicsikarni, vagy olyan dolgokról kezd rendelkezni, amelyekről a felnőttnek kellene döntenie.
Ma a gyerekek egyébként is nehéz helyzetben vannak: túl sok inger éri őket, és túl sok a bizonytalanság az életükben. Éppen ezért mára a zavarodottság és a megnövekedett szorongás vált „normálissá”, és ezek fényében nincs mit csodálkozni azon, hogy otthon és az iskolában is mind gyakrabban találkozhatunk problémás viselkedéssel. Ám fontos, hogy megértsük: ilyenkor nem egyszerűen „rossz magaviseletet”, hanem a biztonságérzetet hozó egyensúly meglelésére tett kísérleteket láthatunk.
Bármilyen sokra is becsüljük a szabadságot, a korlátok és határok elengedhetetlenek ahhoz, hogy egy gyerek mentális egészségben nőhessen fel, és képes legyen megfelelően tájékozódni. Mindaddig, amíg ezeket tudatosan a gyerek változó igényeihez igazítjuk, nem kell attól félnünk, hogy elnyomjuk őt, vagy megromlik a kapcsolatunk. Éppen ellenkezőleg: a korának és aktuális helyzetének megfelelő, rugalmas határok a gondoskodás és biztonság érzetét nyújtják, így a szülő és gyerek közötti kötődést is erősítik.
Kim John Payne az egyik legismertebb ma is élő gyermekpszichológus, akinek Egyszerűbb gyermekkor című műve világszerte és Magyarországon is óriási sikert aratott. Új könyvében a melegszívű fegyelmezés filozófiájával és gyakorlatával ismertet meg, melyek segítségével a kényes nevelési helyzetekben is jól reagálhatunk, hatékonyan kezelve az ellenszegülő, provokatív, követelőző és más módon problematikus megnyilvánulásokat.
„Melegszívű fegyelmezés, irányítás, ide fut ki ez a könyv, rengeteg gyakorlati tanáccsal, és láthatod: így tudsz magadnak, gyerekednek és mindnyájunknak egy jobb világot építeni.”
Dr. Vekerdy Tamás
Minden nevelés önnevelés. A gyerekre nem az hat legerősebben, amit mondunk neki, hanem ahogy mondjuk, ahogy valójában érezzük, és főként: ahogy mi élünk. Ha tehát eredménytelenül igyekszünk változtatni problémás viselkedésén, elsőként saját reakcióinkat érdemes felülvizsgálnunk és módosítanunk.
Az Egyszerűbb gyermekkor és a Melegszívű fegyelmezés világhírű gyermekpszichológus szerzője ebben a könyvében szülői és pedagógusi önnevelésünkhöz nyújt értékes segítséget. Hogyan őrizhetjük meg lélekjelenlétünket a legnehezebb és legkiborítóbb nevelési helyzetekben is? Miként maradhatunk hűek elveinkhez és értékeinkhez akkor is, amikor a gyerek épp az érzékeny pontunkra tapint rá, és kezdünk kijönni a sodrunkból?
Payne olyan szemléletmóddal ismertet meg minket, amely segít abban, hogy minél ritkábban kelljen utólag megbánnunk szavainkat és tetteinket. A lehető legjobb formánkat tudjuk nyújtani, amikor a gyerek épp a legrosszabb arcát mutatja. Ha ez sikerül, az a gyerek viselkedését is szükségszerűen megváltoztatja, és nem csupán az egyes problémás helyzetek, hanem az egész kapcsolat javulását eredményezi. Kiléphetünk az unalomig ismert, régi forgatókönyvből, és a sehova sem vezető ordibálások, fenyegetések és büntetések helyett hatékonyabb és kedvesebb módon oldhatjuk meg konfliktusainkat. Automatikus reakciók helyett tudatosan adhatunk megfelelőbb válaszokat a gyerek problémás viselkedésére. Hozzá intézett szavaink tisztább és együtt érzőbb forrásból fakadnak majd, ezért egészen más eredményhez vezetnek.
A szakember nagy hangsúlyt helyez a tudatos jelenlét állapotának elérésére, melyet egy speciális vizualizációs technika, az együttérző reakciók gyakorlatának bemutatásával segít.
E könyvnek nem csupán az a célja, hogy ötleteket adjon ahhoz, hogyan szervezhetünk játékokat a gyerekek részére, hanem az is, hogy az olvasó teljes körű és érdekes ismereteket kapjon arról, hogy az egyes játékok miért épp az adott korcsoporthoz vagy fejlődési fokozathoz illenek. Ezért tehát a könyvet egyszerre tekinthetjük a gyermeki fejlődés megértését szolgáló segédkönyvnek, és gyerekjátékokat felsorakoztató kézikönyvnek” – foglalja össze a bevezetőben kötete célját a szerző. Payne elsősorban olyan játékok leírását közli, amelyekhez nem kellenek drága eszközök, elég egy labda, néhány eldobásra ítélt parafadugó vagy otthon is elkészíthető babzsák stb. A kötetben tizenegy fejezetre tagoltan 230 játék leírása található, 3 és 16 év kor közötti gyerekek számára. Minden játéknál megadja a szerző a szükséges kellékeket, majd leírja a játék menetét. A rajzokkal illusztrált kötet – minden pedagógusnak vagy gyerekekkel rendszeresen foglalkozó felnőttnek ajánlható.
„Teljességében kell megélnünk a világot, mivel a gyermeki lét jellemzője a teljes jelenlét. Milyen azonban az a világ, amelybe a mai gyermek belép? S miért kell ma az egykor spontán megtanult dolgok nagyrészét tudatosan kifejleszteni: mi több, tanítani a gyerekeknek? Lelkiismeretesen és tudatosan csak akkor állíthatjuk össze az iskolai tantervet, ha minden egyes évfolyamnál felmérjük, mi az, amit a gyerekek nem hoztak magukkal. Ha igazán odafigyelünk arra, hogy milyen területeken van szükségük irányításunkra, a gyerekektől megtudhatjuk, mire kell megtanítanunk őket. Ma ezeket a területeket az olyan könyvek segítségével térképezhetjük fel legpontosabban, amilyen például a Gyermekeink játékai című könyv is. Ma már ugyan is látjuk, hogy a gyerekeknek meg kell tanítani, milyen kapcsolatban áll testük a világgal, s ami a legfontosabb: a többi emberrel. Az olyan világban például, ahol a nézés nem feltétlenül jelenti a látást, a látni tudást tanítani kell, de legalábbis fejleszteni, hogy a tanuló eljusson az igazi látásig, ami a látó és a látott dolog közt kreatív kölcsönhatást feltételez. Ennek kialakulására nem ad lehetőséget a tévén vagy a számítógép képernyőjén megjelenő képek látszatvilága.”
KIRÁLY
Itt a farkas helyett a király áll a játéktér egyik végében, és azt mondja: „Én vagyok a király!” Ekkor megfordul, hogy megnézze, mozog-e valaki, majd visszafordul. Amikor az első játékos megérinti a királyt, az kergetni kezdi a gyerekeket a kezdő vonal felé, és akit megfog, az örökli a trónt.
Ezek a játékok abban segítenek a gyerekeknek, hogy jobban érzékeljék testük mozgását: amikor megpróbálnak mozdulatlanná válni, megtanulnak uralkodni végtagjaikon. A Nagymama papucsa egyben olyan játék, amely lehetőséget teremt arra, hogy a gyerekek szembe nézzenek a természetükből adódó következményekkel. Láttam például, ahogy egy szangvinikus gyerek túl hevesen és folyamatosan haladt előre, aminek következtében gyakran hátraküldték. A flegmatikus és a melankolikus gyerekek viszont olyan lassan mozognak előre, hogy a nagymama sose fogja meg őket, ugyanakkor azonban arra sincs esélyük, hogy megszerezzék a papucsot, így kimaradnak a legjobb mulatságból. Azáltal, hogy a többi gyereket oda küldik vissza, ahol az óvatos melankolikus áll, megnő a saját és a mások szemében, s emellett új lehetőséget kap arra, hogy az élvonalban nyomuljon előre. A melankolikus gyerek, aki gyakran érzi úgy, hogy őt kihagyják a játékból, ezzel a szabállyal a csapat „megmentője” lehet, s olyan társaitól is kaphat dicséretet, akik általában semmibe veszik, vagy megjegyzéseikkel kényelmetlen helyzetbe hozzák.
Az utolsó változat szintén nagyon népszerű. Az, ahogy vissza kell csempészni a papucsot a kezdő vonalhoz, arra emlékeztet, hogyan lehet kijátszani a felettünk uralkodókat, s ezt imádják a gyerekek! Ebben az életkorban a varázslat is lenyűgözi őket, s abban a pillanatban, amikor a papucs megjelenik a kezdővonal mögött, a nagymama igazi meglepetést él át: olyan, mintha varázslat történt volna!
„Kell a gyereknek a korlát, de a felnőttnek is. Kell a korlát a szülőnek, a nevelőnek, a tanárnak is, vagyis mindazoknak, akik részt vesznek a nevelési folyamatban. Az a nevelő, aki nem állít fel korlátokat, tehetetlen báb lesz, akit a gyerek semmibe vesz, és rabszolgájának tekint. A korlát ahhoz is hozzásegít, hogy kölcsönösen elfogadjuk és tiszteletben tartsuk egymás személyiségét. Bár a szülők, nevelők, tanárok zöme ösztönösen érzi, hogy korlátokat felállítani helyes dolog, ha cselekvésre kerül a sor, igen sokan elbizonytalanodnak. Mindenki csak jót akar a gyereknek, s az általános vélekedés szerint ez kizárja a korlátozást. Mekkora tévedés! Márpedig nem egy szülő-gyerek kapcsolatban bizony alaposan eleresztették a gyeplőt, a szülő némán tűr, csak tűr, míg ki nem fakad, hogy zeng tőle a ház. Bölcs és gyakorlatias szerzőnktől nemcsak azt tudhatjuk meg, hogy kell a gyereknek a korlát, hanem azt is, hogy milyen korlátozásra van szüksége és mikor, és ezt hogyan lehet a siker reményében alkalmazni.” Vekerdy Tamás